2025. február 15-én rendezték meg Hajdúnánáson a XV. Hódos Imre Karate Kupát, amin 29 egyesület, 254 versenyzője adta le nevezését, mintegy 450 versenyszámban az ország egész területéről és Partiumból is.
Őri Panna Krisztina a Debreceni Egyetem Atlétikai Club – DEAC karate versenyzője, 8. a. osztályos tanuló, két egyéni és egy csapatversenyszámban mérettette meg magát a 14-15 éves korosztályban.
Pancsi eredményei a következők:
Egyéni formagyakorlat, kata: 3. hely
Egyéni küzdőgyakorlat, kumite: 3. hely
Csapat formagyakorlat: 3. hely
Őri József Béla Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium 11/D. tanuló, a DEAC versenyzője, négy versenyszámban indult a 16-17 évesek között, és mind a négy számában érmet is szerzett, sőt egy számban a dobogó tetejére is állhatott:
Jozef eredményei:
Formagyakorlat, kata: 1. hely.
Küzdőgyakorlat, kumite 3. hely.
Csapat formagyakorlat: 3. hely.
Csapat küzdőgyakorlat: 3. hely.
Eredményeikhez gratulálunk.
Debrecen, 2025.02.17. Sensei Őri Krisztián 4. Dan szakosztályvezető
A Debreceni Egyetem utánpótlás karatésainak meghívására érkezett edzőtáborozni az ANAK karate szövetség vezetése Romániából 2025. február 06-a és 09-e között Hajdúnánásra, illetve Debrecenbe.
A négy nap alatt tradicionális shotokan karate edzések, versenyfelkészítés, kata (formagyakorlat), kata bunkai (formagyakorlat értelmezés), Yamanni Chinen Ryu Kobudo (bot harc), és kumite (küzdőgyakorlat) tréningek voltak.
Az ANAK (Asociatia Nord Amical Karate) karate szövetséget Shihan Duta Viorel 7. Dan, a szövetség elnöke és a vele érkező fekete öves mesterek, edzők illetve versenyzők képviselték; többek között voltak sportolók Nagybányáról, Szilágysomlyóról, Kovásznáról, Margittáról és Zilahról is, megyénkből pedig a Hajdúnánási Hódos Imre SE, a Bushido Karate SE, és a Józsai SZTSE volt jelen az edzőtáborban.
A DEAC Shotokan Karate Utánpótlás Szakosztályvezetője, Sensei Őri Krisztián 4. Dan nagyon eredményesnek értékelte a felkészülési tábort, melyben nemcsak az edzésnek, hanem kikapcsolódásnak, a sportbarátságok elmélyítésének, és városnézésnek is volt helye.
A DEAC Karate UP mentor edzője Sensei Kis Zoltán 7. Dan szokásához híven nagyon sokat segített az egyetemi versenyzők felkészítésében, és a vendégeink fogadásában a Hajdúnánási Gyógyfürdőben.
Az egyetem sportolói több meghívást kaptak az ANAK szövetségtől a 2025-ös évre (pl. Marosvásárhelyre WSF Karate EB-re, Bálványosra edzőtáborba) a megkezdett közös munka folytatására.
A DEAC karate versenyzői 2025. február 15-én lépnek tatamira a Hódos Imre Kupán, Hajdúnánáson.
Debrecen, 2025. 02. 12. Sensei Őri Krisztián 4. Dan szakoszt.vez.
Kancho Nobuaki Kanazawa 8. Danos mester hivatalos szakmai programján vettek részt 2025. január 28-án a DEAC Shotokan Karate Utánpótlás Szakosztály versenyzői, Sensei Őri Krisztán 4. Dan szakosztályvezetővel a szarvasi, Dél-Alföldi Regionális Karate Akadémián.
A nemzetközi szakember alapiskola, formagyakorlat és küzdőgyakorlat edzéseket tartott, mellyel nemcsak a 2025-ös versenyszezonra készültek az egyetem fiatal versenyzői, hanem a legújabb nemzetközi iránymutatásokat, technikai trendeket is tanulmányozhatták a mester segítségével.
Az egyetemi csapat megköszönve Kanazawa mesternek a tanítást, DEAC bögrével ajándékozta meg a szakembert, aki nagyon örült a kis meglepetésnek.
Évnyitó edzőtáborát tartotta 2025. január 18-19-én Egerben a Shotokan Karate Stílusszövetség, ahol 130 karatéka edzett együtt. A tréningek után díszvacsora és elismerések átadása következett, melynek keretében Shihan Juhász Ferenc 8. Dan az SKS szövetség elnöke elismerő oklevélben részesített Őri József Béla 1. Dan, DEAC versenyzőjét a 2024-es évben a hazai és nemzetközi versenyeken nyújtott versenyzői teljesítményéért.
Jozef az elismerést azzal érdemelte ki, hogy többek között tavaly a 2024. április 12-14 között Debrecenben megtartott SKDUN Shotokan Karate Európa Bajnokságon kettő ezüst és egy bronzérmet szerezett a Debreceni Egyetem színeiben.
Az elismeréshez gratulálunk!
Debrecen, 2025. 01. 23. Sensei Őri Krisztián 4. Dan szak.oszt.vez.
Fennállásának 6 éves születés napját ünnepelte a DEAC Shotokan Karate Utánpótlás Szakosztálya 2024. november 17-én, amit egy nagyon jól sikerült romániai, regionális karate versennyel tett emlékezetessé a szakosztály, melynek Farcasa, azaz Farkasaszó település csodálatos sportcsarnoka adott otthon.
A Farcasa „Őszi Kupa” szervezője Shihan Duta Viorel 7. Dan, nagybányai karate klub elnöke (romániai ANAK Karate Szövetség) és Farcasa Városháza volt.
A verseny kata (formagyakorlat), illetve kumite (küzdőgyakorlat, ezen belül 8 pontig tartó W.S.F. sport karate, és három pontig tartó Sanbon shobu) részből állt.
A DEAC csapata 9 versenyzővel vágott neki a megmérettetésnek Sensei Őri Krisztián 4. Dan szakosztályvezető irányításával.
Eredményeink:
Huszák János: kata 1., sport kumite: 1.
Őri Panna Krisztina: kata 2., sport kumite 2., sanbon shobu kumite 2.
Őri József Béla: sport kumite 1., sanbon shobu kumite 2.
Oláh Bence: sport kumite: 2.
Katona Zsófia: sport kumite 2.
Karalyos Miklós: sport kumite 3.
Lévai Sándorné Edit: sport kumite 2.
Szöllősy Dávid: sport kumite 3., sanbon shobu kumite 3.
Dorner Gergő: sport kumite 1., sanbon shobu 3.
Ezzel a szép eredménnyel nem csak a születésnapját tette emlékezetessé a DEAC Karate UP, hanem folytatta a megkezdett nemzetközi tapasztalat szerzését is. Ennek keretében meghívta a rendező ANAK Karate Szövetség edzőit és versenyzőit jövő év elejére, az alapozó időszakban edzőtáborozni Magyarországra.
Debrecen, 2024. 11. 18. Sensei Őri Krisztián 4. Dan szakoszt.vez.
A DEAC Shotokan Karate Utánpótlás Szakosztály Szerbiában versenyzett az SKDUN Shotokan Karate Világbajnokságon 2024. október 25-27. között, Belgrádban.
A nemzetközi megmérettetésen 28 országból, 1350 versenyző mérte össze tudását kata (formagyakorlat) és kumite (küzdelem) versenyszámokban, az Aleksandar Nikolic sportcsarnokban.
A DEAC Karate Utánpótlása a tavalyi görögországi VB 9 érme után, ismét 9 érmet hozott az egyetemi csapat számára. A karatékáink eredményei a következők:
Results of DEAC SHOTOKAN KARATE at the Serbian SKDUN Shotokan Karate World Championship 25-27.10.2024. Belgrade:János Huszák: kihon ippon kumite 2nd, sanbon kumite 3rd, kata: 8-16.Ádám Buglyó: kihon ippon kumite 8-16, sanbon kumite 8-16, kata: 16-32.Vivienne Irisz of Serestély: kata: 1st, sanbon shobu kumite 2nd, ippon shobu kumite 3rd.Bence Oláh: kata 5-8. Kihon ippon kumite 2nd, ippon shobu kumite 3rd.Miklós Karalyos: kihon ippon kumite 3rd, ippon shobu kumite 5th.Dolhai Petra: kihon ippon kumite 2nd, ippon shobu kumite 6th.Miklós Karalyos – Bence Olah: duo kata 5.We thank DEAC – University of Debrecen Athletic Club and Executive Director Marianna Kovács for their support throughout the year. We thank our Master Sensei Zoltán Kis for the preparation and congratulate him on his 7th Danos exam! To the management of the SKS-SKDUN HUNGARY Association, Shihan Ferenc Juhász, Sensei Zoltán Tímár and Sensei Tibor Ferencz, we have been given the opportunity to be here.Congratulations to the Serbian SKDUN Association, my friend Aleksandar Muidza, and the president of the SKDUN World Karate Federation, Mr. Shihan Aurel Patru, for holding the SKDUN World Karate Championship in Belgrade.
Országos Ippon Shobu Karate Bajnokságon járt a DEAC KARATE UP Szerencsen 2024. szeptember 21-én, ahol huszonhat egyesület 200 versenyzője mérte össze tudását, többek között Budapest, Biatorbágy, Szatmárnémeti, Nagykároly is küldött indulókat.
Az egyetemi csapat egyéni eredményei (kata – formagyakorlat, kumite – küzdőgyakorlat):
Huszák János: kata 2., kumite 1.
Szabó Lóránt: Kata 7., kumite 3.
Őri Panna Krisztina: kata 3., kumite 6.
Őri József Béla: kumite 3.
Buglyó Ádám: kata 4., kumite 3.
Karalyos Miklós: kumite 1.
Dolhai Petra: kumite 1.
Oláh Bence: kata 3., kumite 3.
Lévainé Edit: kata 2., kumite 2.
Csapat versenyszámok:
Őri Panna Krisztina- Őri József Béla – Szabó Lóránt: kata 3.
Őri József Béla- Bóta Leon (Oláh Bence) – Karalyos Miklós: kumite 2.
Karalyos Mikós- Oláh Bence – Dolhai Petra.: kata 4.
Őri Panna Krisztina – Lévainé Edit – Dolhai Petra: kata 2.
Hegyessy Zsombor kihagyni kényszerült a versenyt egy régebbi sérülés miatt, neki gyógyulást kívánunk!
Felkészítők: Jámbor István, Jámborné Molnár Éva, Mátyus Panna, Kis Zoltán, Győri istván, Bali Ervin, Pántya László, Őri Krisztián szakosztályvezető.
Októberben a DEAC Karate UP Szerbiába utazik, az SKDUN Shotokan Karate Világbajnokságra.
Debrecen, 2024. 09. 23. Sensei Őri Krisztián 4. Dan szakoszt.vez.