A karate kifejezés japánul “üres kezet” jelent. A legteljesebben leegyszerűsítve fegyver nélküli edzés módot, melyben az ellenfelek ütéseket, rúgásokat mérnek egymásra kézzel, lábbal, könyökkel, talppal, térddel és egyidejűleg megkísérlik az ütéseket kivédeni, kikerülni.
1929-ben Funakoshi Gichin az addigi TOTE KARATE-JUTSU nevet KARATE-DO-ra változtatta, s 1935-re, a Karate-do Kyohan című művének megjelenésére az elfogadottá is vált Japánban. Az elnevezés megváltozása azt jelentette, hogy az addig okinawaiként ismert harcművészet önálló japán képződményként lett elismerve. A név változása azonban csak külsődleges volt, a karate addig is karate-do volt, azaz a test és a lélek fejlesztésének elválaszthatatlan egysége. Funakoshi mester szerint a testet és a lelket egyaránt kell edzeni, hogy igazi harcművészetként élhessünk a karatéval. A harcban csak a szellemi és fizikai tökéletesség együttműködése képes igazi hatást elérni.
A karate-do-nak nem az a végső célja, hogy eldöntsük, ki a győztes és ki a vesztes. A jellem fejlesztésére szolgál, melynek segítségével a karatéka túljuthat az életben a fizikai és pszichikai akadályokon egyaránt. A karatéka az edzések alatti fegyelmezett gyakorlással meg tanulja a karate technikáit akaratával irányítani. A test különböző részeit fegyverként használja, KI-ME-vel, de betartva a SUN DOME-t. Megtanulja az emberi test vitális pontjait,ahol az idegek,idegcsomók fedetlenek, a belső szervek sérülékenyek, ahol az ütés nagy fájdalmat,illetve halált is okozhat. Ezekre a pontokra is maximális erővel,de megállítva kivitelezett technikákat gyakorol,mert a karate végül is élet-halál harcból alakult ki,erre utal egy régi kifejezés, az “IKKEN HISSATSU” azaz “Öld meg egy ütéssel”.
Nem szabad elfelejteni hogy, a karate élet-halál harcokban fejlődött ki, de azt sem,hogy napjainkban nem ilyen alkalmazásra tanuljuk. A régi karate mesterek még nem a versenyekre gyakorolták a karatét, hanem az életük része volt fizikailag, pszichikailag és morálisan is. Nem az ellenfél fizikai legyőzése volt az állandó gyakorlás végső célja, hanem önmaguk legyőzése. Ha az ellenfelet sikerült is fizikailag legyőzni,ez nem jelentette azt,hogy a karatéban is győzelmet aratott,s ha fizikailag vereséget szenvedett is, nem biztos,hogy ez a karatéban is vereséget jelentett.
Az igazi mesternek szinte nem is kellett fizikailag megküzdenie az ellenféllel, hogy győzelmet arasson. A Bushidóban megfogalmazott elv- inkább a halál mint a vereség- sem egyedül a fizikai legyőzésre vonatkozik. A vereség azt jelentette, hogy megsértette vele urát, istenét,s ezért nem érdemes a további életre. Ezért javaslom a kezdőknek,hogy ne úgy kezdjék a karate,s ezen belül a kumite gyakorlását, hogy meg akarják a partnerüket verni. Az igazi mester a gyakorló harcban önmagát próbálja megvalósítani,s ehhez nem feltétlenül kell a győzelem. A karate elsajátításának mélységében mindenki eljut egy bizonyos fokra, s ezzel a tudással kell alkalmazkodnia a partnerhez -felfelé és lefelé egyaránt. Első az ellenfél tisztelete! tehát a nálunk alacsonyabb fokon álló tanulónak sem szabad félni tőlünk ! Akitől félnek a kumité közben, el kell gondolkodjon azon, hogy eljutott-e a karate technikáján túl a karate fontosabb részéhez is, a lelki-erkölcsi oldalhoz. A félelem bizalmatlanságot is jelent,s ez kizárja a jó partneri és edzői viszonyt. A mesternek, az edzőnek a tiszteletet nem a félelemmel kell biztosítani. A mester,az edző tisztelete a karate alapelveiből fakad, s ahol ez nem valósul meg magától,ott már nem karatét gyakorolnak.Funakosi mester maximái a karate egyre inkább versenykaratévá válása ellenére is élnek, s ne engedjük, hogy tanítványaink megfeledkezzenek róluk!
A karate lényege:
- jellem
- becsület
- akarat
- önuralom
- tisztelet