Az UTE szakmai segítségével készült a DEAC Karate Utánpótlás

A DESOK Sportcsarnokban edzőtáborozott 2023. május 13-án a DEAC Karate Utánpótlása, az UTE karate szakembereivel. A fővárosi klub nemzetközi karateversenyzői Kiss András és Nichols Dávid irányították a hétvégi tréninget. Az edzőtábor egy megkezdett közös munka része volt, melyben a gyermek-kadet-ifi korosztályú versenyzők első kézből tanulhatták a nemzetközi trendeket. A szeminárium 3 edzésből állt, melyben megtalálható volt a képességfejlesztés, gyorsasági gyakorlatok, küzdelmi technikák és taktikai elemek is. Az UTE szakemberei, akik maguk is egyetemi hallgatók (Corvinus, Károli Gáspár) a további támogatásukról biztosították a DEAC fiataljait, mivel maguk is elmondták, hogy az ő tanulmányaikat milyen sokban segítette a sikeres karate versenyzői életük.

Az utánpótlás vezetője Sensei Őri Krisztián 4. Dan elmondta, hogy fiataljaink milyen nagy energiával hajtották végre az edzések anyagát, valamint örömmel számolt be arról, hogy ez év folyamán további közös szakmai munka lett megtervezve.

Mind az UTE vendégedzői, mind az utánpótlás vezető bizakodva néz a következő és egyben a tanév utolsó versenyére, amely 2023. 06. 03-án Hevesen lesz megtartva, az SKS-SKDUN Karateszövetség szervezésében.

Debrecen, 2023. 05. 18.                                                          Sensei Őri Krisztián 4. Dan